Barangolj Velünk!

2017 január-február

* 2016 utolsó napján 21 szenvedélyes túrázó és egy négylábú pezsegte be a Terebics-tetőt. Hűvös időben, de kellemes napsütésben búcsúztattuk az Óesztendőt. A fátyol felhőzet nem engedett távoli kilátást, a Bekescs-tetőt is csak azért rémlett felfedeznünk a homályban, mert tudtuk hol keresni. Ennek ellenére jó hangulatban zárult a rövid (12 km) erdei sétánk. (Unger Zsombor)

Csapatunk a Terebics-tetőn, Fotó: Unger Zsombor

* Január 2.-án immár 6-ik alkalommal szerveztük meg az Újév köszöntő túrát. Hideg, de gyönyörű napsütéses időben 18-an kívántunk egymásnak Boldog Új Évet és sok jó túrát, pezsgővel koccintva. A Bodoni útból indulva a Vácmányig és vissza elkísért 3 négylábú társunk is. (Frink György)

Kijózanító túra, Fotó: Kerekes Péter Pál

* A hideg idő ellenére 58 személy és 2 kutyus is eljött az Évadnyitó túránkra. Reggeliben -14 fok később -12, de a szelesebb részeken a hideg érzet sokkal erősebb volt. Ezt figyelembe véve az idén a Terebics tetőt kihagytuk és igyekeztünk, hogy a Cinege tetői sütögetés alkalmával minél hamarabb felmelegíthessük megfagyott végtagjainkat. Talán itt feledkeztünk el egy rövid időre a sanyargató időjárásról. A hazafele út sem volt sokkal kedvezőbb ezért mindenki nagyon igyekezett, hogy a túra elérje célját. Köszönet mindenkinek aki kijött és elnézést azoktól akik a gyors tempó ellenére időnként nehezebben tarthatták velünk az iramot. (Pánczél Tibor)

Csúcsfotó a Cinege-tetőn, Fotó: Pánczél Tibor

* A Barangolás a marosszéki erdőkben sorozatunk idén első útja január 14-én volt. Marossárpatak, Galambod, Várhegy, Udvarfalva közötti erdőket jártuk be, majd Marosszentannán áthaladva, a Szabad-patak töltésén a Holt-ág mögött értünk ki a Maros-partra. Innen a gyalogoshídon átkelve a Kárpátok lakónegyedben fejeztük be a 16km-es kirándulásunkat. Tizenhat fős csapatunknak meglepetés volt felfedezni a Mezőség határán lévő sárpataki erdőben egy forgalmas medve lest és etetőhelyet. (Kiss Zoltán)

* Szombaton január 21-én tartottuk meg az idei Nyomkereső túránkat, amelyen 26 túrakedvelő és természetbarát társunk vet részt. Az időjárás az nekünk kedvezett, nem volt túlságosan hideg. Mindvégig hófödte ösvényeken, utakon, mezőn jártunk. Túránk során 60 őzet, egy nyulat és két rókát láttunk. Azon kívül sok vaddisznó nyomával találkoztunk. Az idén másodszorra sikerült medvenyomot látnunk, Marosvásárhelytől nem is olyan messze. (Ősz István Béla)

* Január végén kétnapos sítúrát hirdettünk meg, melyre 17 társunk jelentkezett. Szombaton január 28.-án) Maroshévizen melegítettünk be, mindenki saját erőnlétének megfelelően választhatott a két nehézségű pálya közül. Délután kisbusszal átutaztunk borszéki szálláshelyünkre, hogy vasárnap kipihenten itt kezdhessünk egy újabb sízős napot. A ragyogó napsütésnek köszönhetően észre sem vettük az idő múlását, csak a működő hótaposó figyelmeztet arra, hogy kis szünetet is kéne tartani. Jó hangulatban, jó minőségű pályákon csúszkálhattunk délután 4 óráig. (Kuszálik Anna)

* Február 11.-én reggel 26-on indultunk Torockógyertyános irányába.Torockó központjában egy rövid kávészünet majd a Székely-kő havas csúcsát és a gyönyörű napsütésben fehérlő házakat megcsodálása után folytattuk utunkat a célig, ahonnan gyalog indultunk a Data-csúcs irányába. Leküzdve a meredeket, ebédszünetet tartottunk a tetőn, majd végigmentünk a gerincen a Kőközi-szoros felett megcsodálva a sziklaalakzatokat és a távolabbi havas csúcsokat a szikázó napsütésben. Tovább folytattuk utunkat Csombordig, ahol Vass Attila borász pincéjében egy nagyon jó hangulatú bórkóstolón vettünk reszt. (Frink György)


Csoportkép a Data-tető alatt, fotó: Dósa László

* Az EKE Marosvásárhely túraterveiben immár 11. éve szerepel az ausztriai sítábor. Az idén váltottunk, február 11-18 között a már jól ismert, keresztül-kasul besízett Schladming-Dachstein sírégiót az Altenmarkt-Zauchensee-Flachau régióra. Nem bántuk meg, hisz Zauchensee a Ski Amade régió egyik kis gyöngyszeme, egyszerűen mesés, gyönyörű jól síelhető kitűnő pályákkal. Hosszú és változatos kék, piros, fekete, jól kitaposott pályák váltják egymást, melyek általában jó eséssel rendelkeznek, így a jobban síelőknek kedveznek, de a kritikusabb részeken vannak kerülő útvonalak is. A csúcs a Weltcupstrecke világkupa pálya, amin leereszkedve elképzelhettük, hogy milyen is lehet itt 100-120 km/h-val ereszkedni. Flachauba is ellátogattunk, ahol a végtelennek tűnő egybefutó sípályák olyan híres sízők hazája, mint Hermann Maier. Itt rendezték januárban a női világkupa szlalomot. Az idő végig kegyes volt hozzánk, 5 napig még felhőt is alig láttunk csak gyönyörű kék eget, olyat amilyen csak a hóborította Alpokban tud lenni, és szuperül kitaposott pályákat. Utolsó nap délutánra megérkezett a havazás, de csak azért, hogy érezzük, mégiscsak tél van. Egy gyönyörű hetet töltöttünk el. (Vita Erzsébet)

Csapatunk a Zauchenseen, Fotó: Vita Zoltán

* Február 25. én tartottuk hagyományos turistabálunkat, amelyen az idén a176 résztvevő személy között az országos EKE elnöke is részt vett. A sok ötletes jelmezt viselő turista között az idén egyéni díjazottak lettek: Buso a Macska és a Minion. Csapat díjban részesültek: Jack Sparrow 1, a Tiroli házaspár és Jack Sparrow 2. A hajnali fél 5-ig tartó buli hangulatát emelte az erre az alkalomra - ekésekből és szimpatizánsokból - alakult asszony kórus, akik mókás dalokat adtak elő gitárkísérettel. Reméljük, hogy jövőre mások is kedvet kapnak és csatlakoznak a csapathoz ezzel új hagyományt teremtve a turista báljainkon. (András Erika és Szilégyi Eszter)

TB2017 - Fotó: Kerekes Péter Pál


(Összeállította és átdolgozta: Fazakas Róbert)

Powered by Spearhead Software Labs Joomla Facebook Like Button