Barangolj Velünk!

2018 szeptember-október

Az április végén szervezett Horvátországi kirándulásunkat szeptemberben még kettő követte szeptember 11-16-án és 25-30-án. Az útvonal ugyanaz volt de mindenik más-más érdekességgel szolgált. Fiume, Trogir, Split és a Plitvicei tavak látogatása mellett, mindkét alkalommal egy kis fürdésre is jutott idő az Adriában. A sok látnivaló mellett a legnagyobb élmény a bora-szél megtapasztalása volt, ami miatt nem engedtek fel az autópályára és így a tengerpart mellett kellett haladnunk. A látvány lenyűgöző és egyben félelmetes volt, főleg amikor a szél miatt időnként berezgett 50 személyes buszunk. (Szilágyi Eszter)

Görgényüvegcsűrön, szeptember 22-én került megrendezésre a XII. Teleki Teljesítménytúra. Idei rendezvényünkön több mint 250 személy vett részt, amit valószínűleg köszönhetünk a gyönyörű őszi időnek is. A hagyományos túrázó (40 km, 20 km, 10 km) kategória mellett idén először indítottunk terepszaladó kategóriát is 20 és 10 km-es távokon. A terepbiciklis kategória kimondottan nagy népszerűségnek örvendett, hisz egyre többen kedvelik meg a természetjárás e formáját. 55 km-en kellett tekerjenek a résztvevők a Görgényi-havasok mesés tájain. A legfiatalabb résztvevő az idén egy alig egy éves baba volt, de a legfiatalabb túrázó az 5 éves Horváth Keve volt, míg a legtöbb tavaszt megérő résztvevő, egy 77 éves úriember a 10 km távot szaladta le. A 10 km-es távot egy marosvásárhelyi iskoláscsapat (55 fő) is végigjárta, tanáraik által kísérve. A szervezők ugyanakkor autóbuszt is indítottak a résztvevők számára Marosvásárhelyről, a verseny napján. A célbaérés után mindenki egy tál jóízű gulyásban részesült. Visszatekintve az elmúlt napokra, örömmel nyugtázhatjuk, hogy van igény a természetjárásra és a teljesítménytúrára, jó érzés volt látni ennyi lelkes túrázót. Zenéléssel, nótázással próbáltuk fokozni a szombat esti hangulatot azokkal, akik nem siettek haza és még bírták szusszal. Vasárnap meglátogattuk a görgényszentimrei Bornemisza kastélyt, a mellette levő dendrológiai parkot, majd a gernyeszegi Teleki kastélyt. Innen Sáromberkére ment a kis csapat, ahol a Teleki kastély udvarán sétáltunk egyet, majd kis virágcsokrot helyeztünk el a sáromberki Teleki család kriptájában, túránk névadójára, Teleki Samura emlékezve. Résztvevőink teljes névsora megtalálható honlapunkon: www.ekemvh.ro/teleki - eredmények résznél, fotókat pedig a facebook-oldalunkon: Teleki Trail - Teleki Teljesítménytúra találhattok. Köszönettel tartozunk Görgényüvegcsűr elöljáróinak, hogy rendelkezésünkre bocsátották a kultúrotthont és az iskola igazgatónőjének, aki a sporttermet, ezzel segítve a rendezvény sikerét. (Ősz István Béla)

TTT KerekesPP

Kerekes Péter Pál fotója

Szeptember 28-30-án a marosvásárhelyi EKE-s csapat szépen képviseltette magát és megállta a helyét Várfalván, az országos EKE telkén rendezett közmunkán. Legnépesebb csapatként voltunk jelen, szám szerint tizennégyen. Feladatunk ezúttal telekrendezés, bútorfestés és almaszedés volt. A kitűzött munkákhoz jókedvűen álltunk hozzá, kacagva-nevetve végeztük, fizetésképpen pedig frissen olvasztott tepertyűt, ízletes gulyást, túros puliszkát és kertből szedett almából sütött tésztát és nem utolsó sorban finom kisüsti pálinkát kaptunk. (Ősz István Béla)

Varfalva Nagy Zoltan

Nagy Zoltán fotója

Október 7-én nagyon szép és meleg időben 25 vásárhelyi EKE-tag és szimpatizáns vett részt a Nagy-Mező-havasra szervezett túránkon. Útvonalunk a következő volt: Bucsin-hágó (1287 m) – Ferenczi-láza tisztás – Nagy-Mező-havas (1777 m) – Asztal-kő – Cserepes-kő  – Cserepes-kő-mező – szovátai sípálya alja. A túra hossza 21 km, megtett szintkülönbség: +750 m/-1100 m, időtartama 9 óra volt. A nagyszerű időjárási körülményeknek köszönhetően a tetőről a Keleti- és a Déli-Kárpátok számos hegységét láthattuk, a Radnai-havasoktól kezdődően egészen a Szebeni-havasokig, de még az idei táborból jól ismert Kotla-hegy is nagyon jól felismerhető volt. (Dósa László)

Csoportkep a Nagy Mezo havason Dosa Laszlo

Dósa László fotója

Október 20-án került sor a Marosvásárhelyi Eke hagyományos Zászpás-túrájára. A szép őszi reggelen 76 személy indult el Nyágráról (Schwartztelep), a Schwartz-patak mentén, hogy kiszakadjon egy kicsit a hétköznapok taposómalmából és egy kellemes séta során feltöltödjön pozitív energiával. Miután „meghódítottuk” a túra fő célpontját, a Zászpás csúcsot a Schwartz mezőn egy hosszabb pihenőt tartva megsütöttük a „sütnivalót”, majd a csapat visszaereszkedett Nyágrára. (Német József Levente)

Nemet J. Levente Schwarzmezo

Német J.Levente fotója

Október 20-21 között 40 résztvevővel hazai tájakon, a Mezőségen jártunk. Első nap megtekintettük a mezőcsávási harangtornyot, amelynek egyik oszlopán az 1570-es évszám szerepel és amely Debreceni László szerint „Közép-Erdélynek arányaiban legmonumentálisabb és legszebb fatornya. A népépítészetnek egyik gyöngye.” Ezután Pusztakamaráson a Sütő András emlékházat, valamint a templomot tekintettük meg. Désen a monumentális, XV. századi református templomot, a ferences templomot és a zsinagógát néztük meg. Szamosújvár az örmény katolikus templomával (benne a Rubens festménnyel), barokk házaival, Rózsa Sándor sírjával a Mezőség turisztikai fellegvára lehetne... Este itt részt vettünk a XXII-ik Mezőségi Néptánc és Népzene Fesztiválon. Vasárnap Széken két tájházat, valamint a szépen felújított  református templomot látogattuk meg. Csorgó esőben folytattuk utunkat Kolozsvár felé, de szerencsénkre a Farkas utcai templomot, a Házsongárdi temetőt és a város egyéb érdekességeit már szép időben nézhettük végig. Köszönet Lukács József EKE-társunknak Kolozsvár nagyszerű történelmi bemutatásáért, valamint a csapatnak akik nagy érdeklődéssel követték ezt. (Szilágyi Eszter)

Kadar Gy Pusztakamaras

Kadar Gyula: Pusztakamarás - Sütő emlékház

KadarGyula Kolozsvar

Kádár Gyula: Szent Mihály templom és Mátyás király szoborcsoport előtt

KadarGy eloadas Kvaron

Kádár Gyula: Lukács József idegenvezetése Kolozsváron

A 2018-as istenszéki felügyelet számokban: Az év folyamán az Istenszéke Természetvédelmi Terület felügyeletében májustól kezdődően október végéig 12 marosvárhelyi EKE-tag vett részt. Istenszéke önkéntes védnökei a Maros-megyei Hegyimentő Szolgálat 5 tagjával együtt, összesen 41 hétvégi szolgálati napot töltöttek fent a természetvédelmi területen. Ebben a periódusban, a hétvégi napokon több mint 2000 személy látogatott Istenszékére. Ezek közül 33 személynek (a látogatók 1,65%-ának) esett nehezére betartani a természetvédelmi terület táblákon is kifüggesztet szabályzatát. Főként tűzgyújtással, motoros járművel való behajtással, szemeteléssel és nem kijelölt helyen történő sátrazással kapcsolatban voltak kihágási próbálkozások és kihágások. Határozott fellépéssel és meggyőző érveléssel, felügyelőinknek a legtöbb esetben sikerült betartatni a természetvédelmi terület szabályzatát. A legtöbb kiránduló és túrázó az augusztusi (417) és az októberi (395) hétvégeken volt. Fontos tudni, hogy a forrás vize július elejétől október végéig a nagyon kicsi vízhozam miatt nem volt iható. A természetvédelmi terület felügyeletét az idén is a PC House támogatta. (Dósa László)

 

Összeállította Kocsis András

Powered by Spearhead Software Labs Joomla Facebook Like Button