Barangolj Velünk!

Bánsági tájakon

Olvasóink értékelése: 5 / 5

Csillag aktívCsillag aktívCsillag aktívCsillag aktívCsillag aktív
 

 Bánsági tájakon

   A történelmi Magyarország déli végeinek látványosságaiból és magyar vonatkozású nevezetességeiből igyekeztünk néhányat felkeresni öt napos autóbuszos túránk során. Délvidéki tájakon járva kérdezte valaki egyszer, tudjuk-e mi választja el a Bánságot a Bácskától s mivel nem adtunk megfelelő választ, kisegített: a Tisza. Ezúttal a Tiszától keletre elterülő Bánságban jártunk.

   Marosvásárhelyről indulva első állomásunk még Erdélyben, a Retyezát lábainál elterülő Hátszegi-medencében volt, ahol a műemlékeknek számító Őraljaboldogfalvi (Sântamaria Orlea) Kendeffy kastélyt s a XIII. században épült református templomot látogattuk meg.

B-oralja

   A kastélyt 1782-ben építették barokk stílusban. A templom eredetileg katolikus volt, román stílusban épült, falait – melyeken cirill betűs feliratokat fedeztek fel – belülről freskók borítják. Ma Erdély egyik legrégibb templomának számít, de sajnos a vidékről lassan elfogy a magyarság. A lelkész havonta kétszer jár ki Hátszegről. A templom tornyából jó kilátás nyílik a környező hegyekre.

   Malomvíz felé folytattuk utunkat, ahol a Kendeffyek – egyes források szerint eredetileg Kende család – ősi fészkének számító Kolc várát kerestük fel. A XIII-XIV. században épült vár – kezdetben lakótorony – romja a Rusz patak jobb partján áll egy erdős magaslaton. A Retyezát előhegyének számító meredek hegylábra jelzetlen ösvény kanyarog fel. A bástyák maradványai között falromok meredeznek s a körülvevő lombkorona fölött jó kilátás nyílik a hátszegi medencére.

B-kolczvar

   A festői környezetben meghúzodó vár több írót is megihletett. Járt itt többek közt 1661-ben Evlija Cselebi török utazó, történetíró, majd Jules Verne használta itteni élményeit a „Várkastély a Kárpátokban” című regénye megírásához. A vár alatti völgyben régi katolikus kápolna áll, melyet ma már magyar lakosság hiányában a helyi románok használnak.

   A Kendeffyek régi, nyilas alakot ábrázoló címere már sehol sem látható, de Erdély sok más vidékével ellentétben jó látni, hogy itt a románság megőrzi és turisztikai céllal bemutatja a magyar történelmi múltat idéző műemlékeket.

   Hátszeget egyre erősebben zuhogó esőben hagytuk el, miközben a Retyezát havas gerince rajzolódott ki a kékesszürke felhőzeten. A Zsil-völgyét útfelújítás miatt lezárták a forgalom elől, ezért terveinkkel ellentétben Karánsebesen keresztül jutottunk Herkulesfürdőre. Szürkületben parkoltuk le buszunkat a Cserna- és a Mehádiai-hegység közti szűk völgyben Herkulesfürdő felső végében.

   Másnap Herkules szobra körül gyűltünk össze, megszemléltük a körülötte álló műemlék épületegyüttest,

B-herkules

majd a városban látható hatalmas mammutfenyőt. Meredek és sáros erdei ösvényen indultunk a Fehérkereszthez, mely miután kivezet az erdőből egy szinte függőleges sziklafal oldalában kanyarog tovább, amelyet ha nem borítana dús növényzet, valószínűleg sokan lemondanának a páratlan kilátóhely megközelítéséről. Pár meredekké váló kanyar után kijutunk a Mehádiai-hegység kiugró szilklaszirtjén álló kereszthez. Innen gyakorlatilag felülnézetből szemlélhetjük az alattunk elterülő üdülőt, a hosszan elnyúló Cserna völgyével s az ezt szegélyező erdős sziklás hegyoldalakkal.

B-feherkereszt

   Csoportunk egy része továbbindult a Domogled (1105 méter) csúcsa felé. Meredek erdős szakasz után ösvényünktől nem messze rátaláltunk a Serbán féle barlangra, majd nehéz sziklás terep következett, ahol a jellegzetes mediterrán fenyőfélék ágai egyre távolabbi tájakra engedtek rálátást. A Kis-Domogledre mászva jól észrevehetőek a tavalyi tűzvész nyomai, viszont a sokfajta különleges virág valósággal beborítja a hegyet.

B-arvacskamezo

B-lilom

   Kis nyergen jutunk át a Nagy-Domogledre,

B-nagydomogled

majd a csúcs északkeleti oldalán meredeken ereszkedtünk a Jerelău völgye felé. Előbb egy elhagyatott erdei útra találtunk, mely lekanyarog a völgyben vezető kék kereszt jelzéssel ellátott ösvényre. Érintettük a forrást, majd a Jerelău vadregényes szurdokvölgyén át

B-jelarau szurdok

visszajutottunk a Fehérkereszthez. Élménydús túránkról sárosan, izzadtan érkezve jól esett szállodánk úszodájának langyos vizében áztatni tagjainkat, aztán estére leutaztunk Orsovára.

   A hajdani Örsvárból kialakult város gyakorlatilag a Duna vize alá került a Vaskapu vízierőmű megépítésekor. Amit ma láthatunk belőle, az a múlt század 60-70-es éveiben épült a hajdani város fölötti magaslatokon. Modern katolikus templomában magyar nyelvű tábla emlékeztet, hogy valamikor itt a Cserna folyó torkolata közelében – az eredeti hely ma már víz alatt található – ásta el 1849 augusztusában Szemere Bertalan a magyar koronát, melyet aztán 1853-ban találtak meg.

B-orsovatemp

Lehet sokan nem tudják hogy szintén 1849-ben Orsován töltötte utolsó éjszakáját a történelmi Magyarország területén Kossuth Lajos s innen indult az emigrációba.

   Csupán régi fényképek s az idősebb generációk visszaemlékezései idézik már fel az Orsova alatt a Dunán létezett híres szigetet, az Ada Kaleht. A Vaskapu múzeumban egy kirakatnyi kiállítási tárgyat láthatunk a hajdani szigetről, melyek mai szemmel nézve bármily idegenül hatnak, mégsem tudják visszaadni, feleleveníteni a valamikori török közösség életét, mindennapjainak hangulatát. A múzeumbemutatón annál inkább kiérződik a környékbeliek nosztalgiája a Ceauşescu korszak iránt, amint visszasírják az akkori élet létbiztonságát, ipari, gazdasági megvalósításait.

   Utunk következő állomása Szörényvár (Turnu Severin) volt, mely összességében nézve szép tágas élhető város képét nyújtja. A hajdani Szörényi bánság székvárosában épp most építik újra a középkori várat. Kíváncsi lennék, hány erdélyi, netán székelyföldi városban tennék meg a román hatóságok ugyanezt?! Ezenkívül nagy árnyas parkok, sétányok, tágas utcák, terek parkolóhelyek fogadják az idelátogatókat. A központban látható ódon víztorony épületében történelmi múzeum működik. A város nincs blokkokkal telezsúfolva, látszik nem volt szükség távoli vidékek lakosságát idetoborozni.

   Délben a Duna Kis- és Nagy-Kazán szorosába látogatunk, ahol a kánikulában üdítőleg hatott a hajóval való utazás, a látványos sziklafalakkal határolt folyam fölötti hűvös szélben.

B-kazanszoros

   Alkalmunk volt ellátogatni Veterani osztrák tábornokról elnevezett barlanghoz, mely az évszázadok folyamán pár tíz méterrel a Duna fölé magasodva menedékhelyként, de védműként is szolgált a környék lakosságának, valamint a Ponikova barlanghoz, melyhez alacsony vízállás esetén egy bonyolult barlangrendszeren keresztül el lehet jutni a Kis- és Nagy-Kazán szorosok közti öbölben található Dunatölgyesről (Dubova).

   Buszunkkal megálltunk a Dunatölgyes fölötti magaslaton, ahonnan rövid gyalogtúrát tettünk a Nagy-Kazán szoros román oldalának legmagasabb pontjára, a Nagy Sukár (Ciucaru Mare 318 méter) csúcsra. Dús aljnövényzettel és mohás sziklákkal díszelgő erdőben másztunk felfelé, majd a csúcsplatón füves tisztás van, amely a túlsó oldalán bozótos sziklákban végződik. Odaérve felejthetetlen a látvány: szemben a déli (szerb) oldal sziklafalai, melyek az innenső oldal szikláival hosszan megszabják, összeszűkítik a pár száz méterrel lábaink alatt hömpölygő Duna medrét.

B-ciucaru

   A Duna mentén felfelé haladva megtekintettük a főleg Luxemburgi Zsigmond magyar király idejében (1387-1437) a törökök ellen emelt védműveket (Hármas torony, Drankó vára), valamint a Károly Róbert király idején (1308-1342) a déli parton magyar kézre került Galambóc várát. Ez utóbbit aztán a törökök foglalták el s visszafoglalását megsegítendő építette Zsigmond király az innenső partra László várát (Szent László vár). Sikertelen csatáját Arany János írta meg nagyon szépen, történelmileg pontosan dokumentálva „Rozgonyiné” című balladájában. A két vár között a Babakáj szikla mered ki a vízből, mely a Duna felduzzasztása előtt sokkal jelentősebb volt, tetején török erőddel. Ezenkívül László vára előtt néhány kilométerrel a Duna menti szárazföldi útvonal megépítésének emléklére a XIX. század végén sziklába vésett Baross emléktáblát tekintettük meg.

B-baross

Ennek a 122 km hosszú ún. Széchenyi-útnak jelentős része víz alá került a Vaskapu megépítésekor.

   Másnapi úticélunk Szászkabányáról (Sasca Montană) indulva a Néra völgye – Beusnyica rezervátum volt. Szászkabánya a valamikor jobb napokat is megért bányászfalu a bányászat megszűnése után meglehetősen bizarr képet nyújt számos romosan álló épületével, elhanyagolt állapotban levő házával. Túlélési esélye a szomszédságában létező rezervátumnak, pazar környezetének köszönhetően a turizmus fejlesztésével lenne. Ilyen téren tapasztalható is némi, de még nem elegendő próbálkozás.

   A Szörényi Érchegységben található Néra-Beusnyica rezervátum a forgalmas kereskedelmi útvonalaktól távol, félreeső, szinte megközelíthetetlen vidéken megőrizte érintetlenségét. Buja növényzetével, vad, szabályozatlan, vízesésekkel tarkított patakaival felejthetetlen élményt nyújt az odalátogatóknak. A rezervátum bejáratától – Bég patak hídja – a Bég-pataka mentén indultunk felfelé sáros talajúton, mindvégig erdőben. A szinte őserdei környezet első látványossága a Văioaga vízesés,

B-vaioaga

aztán a pisztrángtenyészet fölött a Bégszeme forrástóhoz érünk, mely állítólag sosem fagy be, mivel vizét a Bég-patakának is életet adó állandó hőmérsékletű forrás táplálja.

B-begszeme

A tóba ömlő Beusnyica patak számos kisebb-nagyobb vízesésen, zúgón zúdul le, melyek nagyrészét a tótól meredeken emelkedő ösvényről láthatjuk.

B-beusnyica1

Ha valaki a meredek, csúszós-sáros ösvényt kerülni szeretné, a tó fölötti ún. Száraz völgyön indulhat el, melynek jelzetlen ösvénye csatlakozik a Beusnyica felső, nagy vízeséséhez vezető ösvényhez. A számos addig látott vízesés után is különlegesnek tűnik a méreteiben lényegesen nagyobb, többlépcsős fenti vízesés, mely főleg bő csapadékos időszakban csodálatos látvány.

B-beusnyica2

A víz zöldeskék tükre, a fehéren lezúduló habok, a mohás kövek, a dús növényzet élénkzöld színei teszik meséssé, valószínűtelenül széppé ezt a rezervátumot.

   Tettünk még egy kitérőt a rezervátum bejáratától egy sor alagúton Oláhszászka (Sasca Română) felé vezető ösvényen. Alig akaródzott visszafordulni a Néra folyó jobb partján hol erdős hegyoldalon, hol a folyópart dzsungelében, hol pazar sziklák közt haladó útvonalról, de valahol fent a rezervátum fölött kanyargó úton várt a buszunk s még egy ellazító túra volt kilátásba helyezve Szászkabányáról a Susara vízeséshez.

   A Susara vízesés és környéke a Néra-Beusnyica rezervátum részeként Szászkabánya legnevezetesebb turistacélpontja. A leírásnak megfelelően csakugyan egy könnyű és rövid túra, mely a falu felső végéből indulva felvezet a Susara patak mentén ennek hosszú, kétlépcsős vízeséséhez.

B-susara

Az út során több pallón keresztezzük a patakot, ezenkívül a vízesés előtti kanyarban lévő sziklafalnál ügyelni kell, mivel a sodrony pár méternyi szakaszon kiszakadt helyéből, de a fal alatti kiálló sziklákon egyensúlyozva s a falba kapaszkodva megjárható száraz lábbal a túra.

Alighogy visszaértünk túránkról, eleredt az eső, mely aztán aznap este és másnap is váltakozó intenzitással zuhogott, ezért kirándulásunk utolsó napján csupán városnézésekre szorítkozhattunk. Első állomásunk Oravicabánya (Oraviţa) volt, ahol meglátogattuk Románia legrégibb, Ioan Niuny aromán kereskedő által a Bécsi Burgtheater kicsinyített másaként 1817-ben megépített színház épületét. Ma már nem működik színházként, hanem a helyi múzeum része. Az első itt bemutatott előadáson jelen volt I. Ferenc császár is. Sajnos a helyi múzeum szolgálatosa azonkívül, hogy az itteni társulatnál valamikor súgó volt Mihai Eminescu román költő is, nem sokat tudott az általa bemutatott hajdani színházról, színházépületről. A műemléképület homlokzatát hozzá nem értő tatarozással jellegtelenné tették, de belsején látszik a XIX. század patinája, hangulata visszaad valamit a Monarchiabeli Bécsi színház hangulatából. Szemünk szinte keresi Sissit és Ferenc József császárt a színpad melletti díszpáholyban.

Ezenkívül betekintettünk a műemléknek számító 1763-ban, Edward Winter által alapított, ún. „Knoblauch-féle” patikába. Ez 1796-tól Knoblauch gyógyszerész családjának tulajdonába kerül. Itt csakúgy mint a színházépület bemutatóján – ráadásul a kiállított korabeli dokumentumok ellenére – szinte semmi sem hangzott el a gyógyszertár alapításáról, létesítőiről, történetéről. A kiállított XIX. századi kasszagép és egyéb patikai felszerelés kultúrtörténeti, de akár szakmai kuriózumnak is számít.

B-patika

Oravicabányán megtekintettük az 1718-1722-ben épült római katolikus templomot, ahol a német ajkú lakosság szinte teljes elfogyásával s a magyar lakosság létszámának minimálisra csökkenésével egyre több magyar vagy német felmenőkkel rendelkező, de már csak románul beszélő hívő van, így az istentiszteletek három nyelven, románul, magyarul és németül zajlanak.

Időnkbe nem fért be az ország egyik legrégibb, 1863-ban épült az Oravicabányáról Stájerlakra (Anina) rendkívül látványos hidakon és alagutakon átvezető vasútvonal végigutazása. Kár, mert biztosan élménydús időutazás lett volna.

Továbbutazva megálltunk még Resicabányán és Karánsebesen, anélkül, hogy komolyabb városnézésbe bocsátkoztunk volna. Utolsó állomásunk a gyulafehérvári vár volt, ahol szomorú látni, ahogy eltűntetni igyekeznek a város történelmi múltjára vonatkozó bizonyítékokat s helyettesíteni próbálják ezeket kitalált vagy oda nem illő szobrokkal, épületekkel. A római katolikus székesegyházon és a bezárt Batthyáneumon kívül a város magyar múltjára ma már szinte semmi nem utal. Hatalmas teret alakítottak ki a várban, telerakták az utcákat román személyiségek szobraival s ahelyett, hogy a város alapítására valami emlékeztetne, egy táblán Decebal dák vezér és Traianus római császár mosolyog egymásra, az alatta álló felirat szerint pedig tőlük származik a román nép. Kíváncsi lennék, vajon a valóságban volt-e kedve mosolyogni bármelyiküknek is, ha a másikat meglátta...

 

Powered by Spearhead Software Labs Joomla Facebook Like Button