Barangolj Velünk!

Néma tanúktól őrtüzekig (Túra a Sár-pataki tavak körül)

Olvasóink értékelése: 5 / 5

Csillag aktívCsillag aktívCsillag aktívCsillag aktívCsillag aktív
 

SPTK-szinesedro2

            Az Erdélyi Mezőség valamikor erdőkkel és tavakkal borított vidékéről a viharos történelmi események következtében az erdők fokozatosan kipusztultak. Fák hiányában az esők a talajt lemosták a völgyekbe, s ezek feltöltődésével a tavak is jórészt eltűntek. Maradtak a csupasz dombtetők és a krónikus vízhiány. Mintha az erdők pusztulásával párhuzamosan kopott volna ki az évszázadok folyamán e vidékről a főleg nagyállattartással foglalkozó helyi magyarság is, átadva helyét a nagyrészt juhtenyésztést űző újabb telepeseknek. A történelem viharai, mint például az 1241-es első, majd utólag többízben ismétlődő tatárjárás, az 1437-es Budai Nagy Antal vezette lázadást követő megtorlás, a Habsburgok és a Török Birodalom között kibontakozó tizenötéves háború során – főleg Vitéz Mihály és Giorgio Basta által – véghezvitt pusztítások, majd a II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc kuruc-labanc összecsapásai, portyái oda vezettek, hogy a mezőségi magyarság emlékét sok helyen ma már csak a magyar eredetű helységnevek őrzik, az egykori honfoglalók néma tanúiként.

            Van a Mezőségnek egy vidéke, ahol a többnyire mellékvölgyekben meghúzódó falvakat, mintegy védőburokként erdőkaréj övezi, eltérő jelleget kölcsönözve a sokhelyt szinte megszokottnak számító füves dombtetők alatt szétterülő településekhez képest.

SPTK-erdoben

E vidék a történelmi Székelyföld határán kívül esik, annak folytatásaként mintegy átmenetet képezve a hajdani vármegyék tipikus mezőségi településhálózata felé. A Faragó és Sárpatak között füzérszerűen sorakozó tavakat nevezik Faragói-, Toldalagi-, Pókai-, vagy Sárpataki-tavaknak, attól függően, hogy hová valósi akit kérdezünk, de mindeniket a Sár-patak szinte nyílegyenesen északnyugat-délkelet irányú medrén alakítottak ki, ezért találóbbnak tűnik a Sár-pataki tavak megnevezés. E tavakkal ékeskedő völgy alsó felét jártuk be, a környező dombok gerinceinek jelzetlen erdei útjait véve igénybe.

            Sárpatak (Glodeni) központjának különleges szoborparkjából (Miholcsa József szobrászművész alkotásai) a Várhegytől (Chinari) és Galambodtól (Porumbeni) északra elterülő, Székelyföld határát borító erdő felé indultunk, melynek eleinte a Róka-patak jobb partja fölött ívelő, vaddisznócsapássá szűkült útján lépkedtünk. A földtúrásokkal és dagonyákkal tarkított bozótost magunk mögött hagyva átléptünk a patakon és a túlpart magaslatait övező erdő felé kapaszkodtunk.

SPTK-csop

Kényelmes erdei sétát követően, melynek során kereszteztünk gyér, de kiújuló, valamint még szinte zöldellő „igazi” erdős szakaszokat is, utunk a Póka völgyébe ereszkedett. Átvágtunk a völgyön, majd felkapaszkodtunk a szemközti gerinc vonalát követő erdei ösvényre, mely egy magasabb ponton jó kilátással kecsegtető erdőszélre vezet ki. Lábaink alatt terült el a Póka völgye, a benne megbúvó Pókakeresztúrral (Păcureni), de távolabb pillantva a Sár-patak völgyére is kiláttunk. Pókakeresztúr zömmel magyarok által lakott falu, melyről a legrégibb ismert írásos adat a XIV. századból származik. Nevét védőszentjéről, a Szent Keresztről kapta, előneve pedig a szomszéd völgyben (egy régi térkép szerint Kerekerdő völgye) található Pókára (Păingeni) utal. Póka egyébként régi magyar nemzetség neve, amelynek valószínűleg köze lehetett a róla elnevezett településekhez.

SPTK-pokakeresztur

            Az avar borította talajút sokáig erdőben vezet, majd erdőszélen haladva eljutunk rajta egy jelentéktelennek tűnő elágazáshoz. Itt, az erdőkkel és mezőkkel övezett, falvaktól távol eső helyen, mely majdnem pontosan a Székelyföld határa, figyelnünk kell, mert attól függően, hogy merre szeretnénk menni, folytathatjuk utunkat a valamikor Marosszék részét képező Mezőcsávás (Ceuaşu de Câmpie), esetleg Bazéd (Bozed) felé, de a hajdani Torda vármegyéhez tartozó Póka, vagy Pókakeresztúr irányába is. Mi a Pókát övező erdőben haladtunk tovább, fokozatosan átkerülve a völgy északi oldalára. Mindig szép a lombhullató erdő, de ilyenkor, amikor a fák zöld levélzete különböző árnyalatú sárgán át égőpirosig mindenféle színben játszik, s amihez még hasonló árnyalatokban pompázó levélszőnyeg is társul, egyenesen különleges.

SPTK-avarszonyeg

Mielőtt a Sár-patak völgyébe ereszkedtünk volna felmásztunk egy dombtetőre, mely Póka és Pusztaalmás (Merişor) közt magasodva nagyon jó kilátást biztosít az egész vidékre, valamint a Maroson túli dombokra, s a mögöttük emelkedő Görgényi-havasokra. Tőlünk délkeletre, a tórendszer jobb partján nyíló völgyben Póka, azaz eredeti nevén Pókatelke terül el, mely már a XIII. században is létezett, ma is szinte teljesen magyarlakta falu. Dombunktól északra az Almás völgye torkollik a Sár-patakba, ahol két falut, Pusztaalmást, fennebb pedig Mezőmajost (Moişa) láthatjuk. Ezek, akárcsak a Sár-patak északabbi mellékvölgyeiben meghúzódó Körtvélykapu (Poarta), Nagyercse (Ercea) és Bala (Băla), valamint a tórendszer északi végén található Faragó (Fărăgău), ma már szinte teljesen románlakta, de magyar néveredettel rendelkező falvak. Pusztaalmás egykori neve csak egyszerűen Almás volt, előnevét az 1600-1604 közötti pusztítások utáni elnéptelenedése következtében kapta. A Sár-patak szemközti oldalán meredek dombokkal övezett völgyben Toldalagra (Toldal) van rálátásunk, mely szintén XIII. századi település, neve eredetileg toldalékot jelentett, ami hozzáadott birtokrészre utalt. Ma vegyes lakosságú falu, enyhe román többséggel.

SPTK-toldalag2

            Utunkat folytatva átkeltünk a Sár-patak hídján és a Toldalagi völgy bejáratának északi oldalán magasló impozáns hegyre kapaszkodtunk fel. Ez talán túránk legmeredekebb kaptatója, de fáradalmainkat nem csupán a csúcsról való jó kilátás, hanem a hegy különleges növénytársulásának látványa – fenyves, homoktövis és akác szomszédságában – is kárpótolta. Toldalagot északról megkerülve kereszteztük a szomszéd faluba, Unokára (Onuca; elnéptelenedő többnyire magyarlakta falu, eredeti neve Vanakatelke) vezető völgyet, majd egy elhanyagolt szőlősön másztunk fel a vízválasztó gerinc erdei útjára. Ezen előbb a Beresztelke (Breaza) felől jövő gerincösvénybe csatlakoztunk, aztán a Toldalagot Vajdaszentivánnyal (Voivodeni) összekötő régi utat kereszteztük, majd folytattuk túránkat a Lúc- és Sár-patakok völgyeit elválasztó dombvonulat erdejében. A Lúc-patak völgyében elterülő, ma is többnyire magyarlakta Vajdaszentivány nevét védőszentjéről, Keresztelő Szent Jánosról (Sancto Johanne – Szent Ivány) kapta, vajda előneve pedig személynévre utal.

Amellett, hogy az erdő egy pontjáról jó rálátásunk nyílt a tavakra és a szemközt elterülő Pókára, különösen sok gombát – főleg óriás őzlábakat, de egyéb fajtákat is – találtunk itt.

SPTK-ozlab

Az erdőből kiérve túránkat a Lúc- és a Sár-patakok völgyeinek Sárpataknál való találkozása fölötti Enyed-mezőn fejeztük be az aznap este sorra kerülő, Székelyföld határait kivilágító őrtüzek egyikénél.

Jó volt látni, ahogy fellobban a láng, jelezve, hogy még létezünk és tudjuk kik vagyunk, nem simultunk még be a környező többségbe, ahogy azt sokan szeretnék.

SPTK-tuz

 

A fényképeket készítették: Asztalos Zsuzsa, Fazakas Robi, Foit Mónika, Kocsis Andris 

Powered by Spearhead Software Labs Joomla Facebook Like Button